Karrierváltás 30 évesen

Személyi fejlesztési tippekSzemélyes fejlesztési terv minta

30 évesen karriert váltani ijesztő lehet. A több éves megalapozott munkatapasztalat biztonságából kilépve úgy érezheti, hogy még csak most kezdett bele a munkába. Talán a 20-as éveiben is tanult, majd az iskola befejezésével megkezdett munkából kiábrándult és nem elkötelezett többé.

Az iskola utáni első lépések a munka világában nehezek lehetnek; az első "igazi munka" biztonságot adott, majd a második, esetleg harmadik során fokozatosan mászni fel a ranglétrán komoly munkát igényelt. A kezdeti kötelezettségvállalások is hozzáadódnak a motivációhoz, mint például a számlák fizetése és a család ellátása. A 30 év körüli karrierváltás előhozhatja azt az érzést, hogy hosszú évek kemény munkája kárba veszett, és mindent előről kell kezdeni.

Ne essen pánikba -  az évek során kétségtelenül fejlesztette hasznosítható készségeit, gyűjtötte tapasztalatait, amely során alakult ki az az elképzelése, hogy mit szeretne valójában csinálni.

Mára többet tud magáról, mint valaha, így sokkal megalapozottabb pályaválasztási döntéseket hozhat. Akár tudatában van, akár nem, a 30 éves önmaga egészen más egy munkakörnyezetben, mint 18 évesen volt.

Alaposan gondolja át, hogy miért érzi a karrierváltozás szükségességét, pontosan határozza meg annak okát, hogy miért szeretne lépni. Esetleg nem kielégítő a munkája? Magasabb fizetést szeretne? A munka túl nagy szerepet tölt be az életében? Nem talál elég kihívást? Nem szereti kollégáit? Jegyezze fel a távozás okait. Figyelje meg azt is, hogy a munka melyik részét élvezi, ha van ilyen. Talán jelenlegi munkakörében van egy-két feladat, amit nagyon szeret, esetleg a legjobb részei munkájának, például: beszélgetni a kollégákal egy kávé mellett. Gondolja végig a munkakör elviselhetetlen részeit is, például a cégnél mindenki lassan dolgozik. Mindenképpen jegyezze fel gondolatait.

Próbálja feltérképezni azokat a készségeket, amelyeket fejlesztett az elmúlt évek során. Ilyen lehet a különböző szervezeti szinteken történő kommunikáció, vagy a tárgyalási készség. Nevezze meg a készségek közül azt, amelyik a legnagyobb erőssége. Annak tudatában, hogy mit tud nyújtani egy szervezet számára, nő az önbizalma, valamint rámutat arra a munkára, amely során kivirágozhat. Ezeknek a gondolatoknak az összegyűjtésével tiszta képet kaphat az igényeirő, ami jó kiindulópont az új irány eldöntéséhez. 

Tudatában lenni annak, hogy mit keresünk, és végiggondolni, hogy vajon a változtatás lesz -e a legjobb a karrierünknek, nagyon fontos. Dolgozna egy másik szervezetnek vagy más iparban, másféle értékek közt, hogy javítson a munkáján? Ha szereti a szervezetet ahol dolgozik, de a munkakörrel nincs kibékülve, nézzen körül milyen lehetőségei vannak egy cégen belüli váltásra. Vannak-e olyan projektek, amiben részt vehetne, amely által képet kapna a többi cégen belüli pozícióról? 

Továbbra is meggyőződése, hogy a karrier a probléma? Tervezze meg kilépési stratégiáját. Nézze meg, milyen útvonalak állnak rendelkezésre, és fedezze fel őket. Beszéljen különböző pozícióban lévő emberekkel, önkénteskedjen, vagy végezzen egy rövid tanfolyamot. Tudna esetleg részmunkaidőben dolgozni jelenlegi munkakörében, hogy bedolgozhasson az új területre is? Megpróbálná szabadúszóként?

30 évesen karriert váltani nem rossz dolog - manapság a változó karrier teljesen megszokott dolog. 30 évesen gyakran sokkal tisztább képet alkotunk magunkról, hogy kik vagyunk és mit akarunk az élettől. Ez segít egy megalapozott döntésben, amire tinédzserként vagy a 20-as éveinkben nem lettünk volna képesek.

Élvezze a folyamatot, legyen érdeklődő a következő 10 év lehetőségei miatt, és álljon mindig készen a változásra!